A LEO szakmai reggeli a Tagok és Partnereik közkedvelt találkozója volt júniusban is

Reggeli sorozatunk nyári rendezvényéhez érkezett. A városligeti Millennium Ház taraszának hangulata és a kellemes napsütés jól kiegészítette az élményt.  A reggeli befejeztével Vágó László elnökünk köszöntötte a vendégeket.  Istiván Rita főtitkár  bemutatta az újonnan belépett Tagokat és képviselőiket. Az elnökség új LEO Tagként üdvözölte Bagosi Tamást, a DIG-BUILD ügyvezető  igazgatóját és Édesapját, Bagosi Sándort, valamint Gárdonyi Lórándot, a PROLOGIS Real Estate&Customer Experience igazgatóját, akik  átvették a tagságot szimbolizáló LEO okleveleket.  

Szakmai programunk első előadásaként Kiss Hermina, a Nemzeti Klímavédelmi Hatóság vezető kormány-főtanácsosa az energetikai felülvizsgálat jogi hátterét mutatta be az Energiaügyi Minisztérium képviseletében.

A nap főtémájául a BIM  témakörét választottuk és alaposan körbe jártuk három szakértő segítségével. Előadást tartott a témáról Dr. Lovas Tamás BME Fotogrammetria és Térinformatika tanszékvezető, őt követte tiszteletbeli tagunk, Kuczogi László,  a K-Ép Stúdió ügyvezető Igazgatója, végül elnökségi tagunk, Szíj Csaba  B+N Referencia Zrt. Vezérigazgató-helyettes beszélt BIM-mel kapcsolatos tapasztalatairól és a cégben jelentkező ezzel kapcsolatos feladatokról.

Szíj Csaba ezen a fórumon jelentette be a résztvevőknek, hogy vezetésével megalakul a LEO legújabb belső szakmai csoportja, a Proptech munkacsoport. Az előadások után Novotny Dénes bemutatta a LEO legújabb szakmai anyagát, az Energetikai munkacsoport könyvét. A vendégek tiszteletpéldányt kaptak  a nyomdából frissén érkezett Energetikai kiadványból, az Energetikai megoldások az energiaválság idején című könyvből.

KÉPGALÉRIA 2023.06.29. LEO SZAKMAI REGGELI