A Szeretem a szakmám szakiskolai pályázat idén is elérte a fiatalokat országszerte

Idén is komoly érdeklődésre talált Szövetségünk Szeretem a szakmám szakiskolai pályázata. Több iskola visszatérő módon vett részt a projektben és  egymást követő években is professzionális szinten  elkészítette pályaműveit.

Minden évente visszatérő pályázat és játék szervezőjének nagy félelme, hogy nehéz a megújulás. Szerencsére évről-évre újra lelkes csapatok érzik azt, hogy el kell indulniuk a LEO pályázatán, így a Szeretem a szakmám még mindig képes megmozgatni a diákokat és tanáraikat.
Felhívásunkra idén is sok remek, kifejezetten ötletes pályázat érkezett. A LEO elnöksége és tagsága most is hosszas mérlegelés után tudta csak meghozni végső döntését. Olyannyira nehéz dolga volt a zsűrinek, hogy úgy döntött, megosztott második díjakat oszt ki.
A LEO Szeretem a szakmám pályázatának 2022-es nyertesei a következők:

I. helyezett: 

Győri SZC Pattantyús Ábrahám Géza Technikum, pályázatuk címe „Elektro-szakik”, akik a 350 000 Ft értékű műhelykorszerűsítést nyerték

II. helyezett: 

Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium, pályázatuk címe „KreaDuó, valamint a 

TM SZC I. István Szakképző Iskola 9. a. festő csapata.

Mindkét csapat egy-egy exkluzív szakmai tanulmányi kirándulást nyert.

Szívből gratulálunk!

NYEREMÉNYJÁTÉK

Szeretem a szakmám pályázatát idén is összekötöttük egy nyereményjátékkal, melyben minden pályázó csapat részt vehetett. A nyeremények kisorsolása is megtörtént, a 4 nyertes csapat pedig a következő:

  1. TM SZC I. István Szakképző Iskola 9. a. festő csapata, nyereményük 4 db 3 hónapra szóló ajándékkupon a FilmBox+ teljes kínálatához
  2. BSZC Eötvös József Szakképző Iskola csapata, nyereményük 3 db LAMAX Sentinel2 Bluetooth hangszóró és 1 db 3 hónapra szóló ajándékkuponok a FilmBox+ teljes kínálatához
  3. ZSZC Széchenyi Technikum – Létesítmény gazdálkodás csapata, nyereményük 3 db LAMAX Dots2 True Wireless fülhallgató és 1 db 3 hónapra szóló ajándékkupon a FilmBox+ teljes kínálatához
  4. NySZC Tiszavasvári Szakképző Iskola és Kollégium, rendészet és közszolgálatcsapata, nyereményük 4 db 3 hónapra szóló ajándékkupon a FilmBox+ teljes kínálatához
Még egyszer  gratulálunk minden csapatnak és köszönjük a részvételt!

A pedagógusoknak és a diákoknak jó pihenést kívánunk a nyári szünetre!