LEO Transparent Nyílt Nap és Díjátadó 2019

A Nyílt Nap szövetségünk éves seregszemléjévé vált, ahol beszámolunk az adott évben végbe ment folyamatokról, létre jött eredményekről, de leginkább teret biztosítunk a PÁRBESZÉD számára. Ezen a napon több síkon folyik a dialógus, egyrészt tagvállalataink és munkacsoportjaink, másrészt az iparág és az ingatlan szakma teljes spektruma között.
Jelentős visszacsatolást és javaslatokat kapunk a Szövetség munkájának megítéléséről.
Az alapításkori célok eléréséhez következetesen ragaszkodunk. Szakmai Nyílt Napunk minden évben az együttműködésről, a szakma konszolidációjáról, az fm szolgáltatás minőségének, fontosságának elismertetéséről, a legjobb gyakorlatok felvonultatásáról, a tudásmegosztás, az innováció, a technológiai fejlődés bemutatásáról szól.
Köszönjük a csodás helyszínt , a MÜPA termeit, melyek ezúttal is nagyvonalú és támogató otthont adtak a rendezvénynek.
A Nap hagyományosan Schmidt József Elnök és a házigazda, Tódika László a MÜPA Üzemeltető Ügyvezető Igazgatójának köszöntőjével indult.

Ezt követően Décsi Gábor a Benchmarking Munkacsoport Vezetője, Dome Facility Services Group Partner Igazgatója számolt be a benchmarking kutatás harmadik számának folyamatáról, a fejlődésről, a megnövekedett 824-es mintaszámról és a bevezetett újításokról, szakértők bevonásáról és az alkalmazott statisztikai elemzés elmélyítéséről.
Rövid frissítő szünet után a Szövetség kronológiában legfiatalabb területe, a HR Munkacsoport az oktatás témáját dolgozta fel több szereplő, szolgáltató és HR szakember szemszögéből. Az irányított beszélgetést Takács Katalin, a HR Munkacsoport Vezetője,a Future FM Üzletág Igazgatója moderálta.
Katalin körültekintően választotta meg. A panellisták a felnőttoktatás és szakképzés nagy presztízsű intézményeinek vezetői, a Budapesti és Iparkamara Oktatási Igazgatója és az Ipari Tagozat Elnöke, a Corvinus Egyetem, ELTE, BME és Óbudai Egyetem által létre jött Kandó Klub alapítója.
Panelrésztvevők:
Décsi András, DEKRA Akademie, Igazgatóság Elnöke,
Földváry Beáta, WIFI Hungária, Ügyvezető Igazgató,
Mészárosné Merbler Éva, BME MTI igazgató- helyettes, Zarka Dénes BME MTI Igazgató,
Zsabka Zsolt, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Ipari Tagozati Elnök, Kandó Klub Alapítója
Kőrössiné Veréb Judit, Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Igazgató

Ezután Szécsi Balázs, ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. Tranzakciós Menedzserének Energia és CO2 című előadása gondolkodtatta el a közönséget.
Majd Szövetségünk hosszú-távú kampányainak idei alakulásáról beszélt R. Nagy András, a Próbakő Ügyvezető Igazgatója.
A fiatalokat, az utánpótlást megszólító employeer branding Szeretem a szakmám kampány és a teljes iparágat népszerűsítő szakmai image kampány jövő évi tervezett módosulásairól, fejlesztéséről is hallhattunk az előadásban.

Nem kisebb téma, mint az egész Szakma jövője volt a következő kerekasztal beszélgetés fókuszában.
A beszélgetés moderátora, az esemény főszervezője, Istiván Rita főtitkár volt, beszélgetőtársai Balogh Iván, WING Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatója a megrendelői oldal képviseletében, Barts J. Balázs, Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. Vezérigazgatója, az FM Szakma egyik legnagyobb szaktekintélye, Décsi Gábor a DOME FSG Ügyvezető Partnere és Schmidt József a FUTURE FM Vezérigazgató- helyettese szolgáltatói szerepben és Dr. Hajnal István, a BME címzetes egyetemi docense az akadémiai szféra képviseletében.
A kerekasztal érintette a szolgáltatási díjak rövid és hosszabb távú várható alakulását, a szakma jövőjének, a felhasználói attitűd és szokások jövőbeli alakulását, a robotok valószínűsíthetően egyre komolyabb térhódítását , a szakmák és piaci szereplők közötti szakmai párbeszéd, az interperszonális kapcsolatok fontosságát.
A beszélgetés főüzenete számunkra az FM szakma egyre kiemelkedőbb fenntarthatósági szerepe bolygónk megóvásában és a létesítménygazdálkodás növekvő tudás-központúsága, innovatív technológiai tartalma.
A Nap következő részében Szövetségünk új tagjait köszöntötte az Elnökség. Az okleveleket a következő új vállalatok vezetői vették át:

Vajda Tibor Ország Menedzser, Geze Hungary kft
Mitru Csaba Menedzser, Polon- Alfa Kft.
Papp Zoltán Ügyvezető Igazgató, Xintex Hungary Kft.
Jelinek Balázs Működési Vezérigazgató-helyettes, Városliget Zrt.
Jelinek Balázs a Városliget Zrt. nevében megköszönte Szövetségünk szakmai támogatását a fejlesztési tervek elkészítése során.

Az oklevelek átadása után egy örömteli ceremónia következett. A tavalyi Nyílt Napon meghirdetett LEO Kiválósági Díjak kerültek átadásra. A dinamikus díjakat Szász Károly ékszer- és üvegművész készítette, melyek attrakciója hogy egy mozgó folyadékbuborék úszik az üvegtömbbe zárt mikrocsip körül a szakma örökmozgó, állandó kihívásokat hordozó jellegét illusztrálandó.

A 2019. év díjazottjai Décsi Gábor, Kuczogi László és Ruzsinszki Tibor voltak. A díj a szakmai presztízs mellett 100.000 Ft értékű kuponnal is jár, melyet relaxációra vagy sportolásra fordíthatnak a díjazottak.

DÉCSI GÁBOR MRICS a Dome Facility Services Group Ügyvezető Igazgatója, a LEO Benchmarking Munkacsoport Vezetője,Okleveles építészmérnök, mérnök–közgazdász. Gábor inspiráló, karizmatikus polihisztor személyiségével, mérhetetlen munkabírásával, a legnagyobb erőfeszítést megkövetelő munkában is megcsillanó, nehézségeken átsegítő humorával és interdiszciplináris látásmódjával példát mutat a Munkacsoport Tagjainak és a Szövetség tisztségviselőinek egyaránt.
Személyéhez fűződik a LEO Benchmarking könyv, a Létesítménygazdálkodási Vezetői Hangulatindex ( LVHI ) és a HR-mini kérdőív bevezetése és fenntartása.
KUCZOGI LÁSZLÓ a K-Ép Stúdió Kft. Ügyvezető Igazgatója, a LEO Tiszteletbeli Tagja, a LEO Benchmarking Munkacsoport Tagja,a HUFMA, Épületfenntartók Országos Egyesületének Elnöke, a Magyar Építéstechnika Szaklap szerkesztője.
László az iparág doyenje, komoly támogatást nyújtott az a Alapítóknak Szövetségünk megalakításában. A Benchmarking Munkacsoportban kifejtett tevékenysége pótolhatatlan. Magas fokú fm szakmai tudásával, teherbírásával, dialektikus látásmódjával folyamatos és komplex asszisztenciát nyújt a LEO számos szakmai tevékenységében. Az Ő támogatásával működik optimálisan az információkezelés és adatfeldolgozás a Benchmarking kutatás során, az ő segítségével készülnek az online kutatási verziók, a HR mini kérdőív első évadát ő vezényelte le, a jogszabálygyűjtemény életre hívása is az ő nevéhez fűződik.

RUZSINSZKI TIBOR a NEO Property Services Zrt. FM Üzletág Igazgatója, a LEO Felügyelő Bizottsági Elnöke, a Benchmarking Munkacsoport Tagja.
Diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. A Matáv Ingatlan Igazgatóságán kezdett, 2005-től került az akkori DeteImmobilien-Hungary Zrt-hez, ahol napjainkig vezeti a több mint 1.000.000 m2 területet üzemeltető FM Igazgatóságot. Tibor az FM szakma nagy lexikona. Naprakész tudása, felhalmozott tapasztalata és rendszerszintű gondolkodása messze túlmutat az iparág szaktudásán, éleslátásával, finom kritikai érzékével könnyedén észleli az esetleges anomáliát és fejében készen áll az optimális módosító javaslat. Komoly támogatást nyújt Szövetségünk Benchmarking kutatása mellett a HR mini kérdőív, a Létesítménygazdálkodási Vezetői Hangulatindex és a Jogszabálygyűjtemény fenntartásában is. Önkéntes munkáját főnöke, a NEO Vezérigazgatója, a LEO Alelnöke, Vágó László támogatásával végzi.

A Nap hátralévő szakmai részében az FM szakma beszállítói oldalát képviselő kiállító vállalatok tartottak villámelőadásokat a LEO Transparent Nyílt Nap Vendégei számára.
A szakmai nap zárásaként a résztvevők a MÜPA napfényes, Dunára néző Üvegtermében kellemes ebéd mellett beszélgettek tovább és ismerkedtek az 5 kiállító vállalat izgalmas termék- és technológiai újdonságaival.

Termék és Technológiai Innovatív Beszállítók Kiállítása:

Geze Hungary Kft.
Tersano Mo.
Polon-Alfa Kft.
Xintex Hungary Kft.
Simplexion Kft.