Fotó: Harangozó Dávid, LEO Jubileumi Nyílt Nap 2023 Tagok&Partnerek- MÜPA
Szövetségünk december 6-án közgyűlésre hívta a tisztelt Tagságot, melyet Vágó László, Szövetségünk Elnöke vezetett.
Pártoló Tagjaink tanácskozási joggal vehettek részt a rendezvényen.
A Jegyzőkönyvhitelesítők Giller Tamás és Monoki Tamás voltak, a jegyzőkönyvet Istiván Rita vezette, a szavazatokat Dajka Judit és Paller Tamás számlálták.
A határozatképes közgyűlésünk jó hangulatban és teljes egyetértésben zajlott az előzetesen megküldött napirendi pontok és szavazatra bocsátott témák kivétel nélkül, egyhangúlag elfogadásra kerültek.
Elfogadásra került az SZMSZ. Alapszabállyal történő megfeleltetése, azaz az Elnökség 5 tagú: 1 Elnök, 2 Alelnök és 2 Elnökségi Tag összetételének beemelése a szövegbe.
Istiván Rita Főtitkár és Schönhauer Andrea a Felügyelő Bizottság Elnöke ismertették a 2023. évi tevékenységet, megrendezett saját és társult eseményeket, Szeretem a szakmám és FM image kampányokat, valamint az előzetes 2023. évi beszámolót.
Szövetségünk Elnöksége a 10 éves működés után első alkalommal tagdíjkorrekciós javaslatot tett.
Levezető Elnök ismertette a jelenlévő Tagsággal a tagdíjemelés indokait.
A LEO elérkezett ahhoz a ponthoz, hogy szintet lépjen. A célul tűzött feladatokat mind teljesítette. Elsősorban eljött az idő az oktatásba való bekapcsolódásra, továbbá szakértői támogatás igénybevételére. Másodsorban a nemzetközi szakmai kapcsolatokat kell magasabb szintre emelni, harmadrészt az 5 Munkacsoport adatszolgáltatási, adatkezelési gyakorlatához is meg kell adni a szükséges informatikai hátteret, rendszert. A sikeres LVHI indexek, Benchmarking kutatások és HR kérdőív mellett a fiatalabb munkacsoportok is aktivizálódtak, az ÜFT ( Üzemeltetési Folyamatokat Támogató), új nevén ESG Munkacsoport főként az ESG-vel, a Proptech Munkacsoport a BIM-mel, az Energetika Munkacsoport többek között a BMS + energiamonitoring rendszerek kapcsolódását vizsgálja majd a big data rendszerekhez és audit ajánlásokat készít.
Bemutatásra került egy összesítő ábra a magyarországi FM oktatás helyzetéről. Az Elnökség előzetesen felmérte, hol és milyen formában oktatnak iparágunk számára releváns tárgyakat, tartanak képzést, hogy a 2024. év során kiválaszthassa a Szövetség a legalkalmasabb a felsőoktatási intézményt, akivel együtt tud működni hosszú távon egy célzott FM képzés és tananyag kialakításában.
A benyújtott tagdíjemelési javaslatot a szavazatképes tagság egyhangúlag megszavazta. Ennek értelmében a rendes tagdíjak 25%-kal, a pártolói tagdíjak 50 %-kal lesznek magasabbak 2024 évtől.
Vágó László felkérte a Felügyelő Bizottság Elnökét a 2024. évi költségvetés ismertetésére, melyet a jelenlévő Tagság egyhangúlag megszavazott.
Az Egyebek napirendi pontban Vágó László levezető Elnök és Istiván Rita Főtitkár beszámoltak a novemberi EUROFM konferenciáról és az EUROFM nemzetközi EUROFM szervezettel tervezett együttműködésről.
A LEO 2016. óta tagja ennek a nemzetközi FM szervezetnek. A pandémia miatt több éve nem tartott a szervezet éves konferenciát. Idén először hívta össze konferenciára a tagországokat Isztambulba. Megtisztelő felkérést kapott a LEO nagy színpadon történő előadás tartására a benchmarking kutatásról. A delegáció tagjai a repülés és a szállás költségeit magukra vállalták. Külön kiemelendő, hogy a Tiszteletbeli két Alapító Tag és a Tiszteletbeli Elnök a szállás, repülőjegy költségén kívül a konferencia jegyeket is maguk finanszírozták.
A LEO az EUROFM-hez való csatlakozás óta folyamatosan tájékoztatta az EUROFM Vezetőségét és Munkacsoportját a kutatás fejlődéséről, sikereiről. Idén lehetőséget kaptunk arra, hogy Décsi Gábor a Benchmarking munkacsoport Vezetője, a LEO Alelnöke előadásban mutassa be a sikeres módszertant és magát a kutatás alakulását napjainkig.
A konferencián több mint 30 ország szakemberei és vállalatvezetői gyűltek össze, zömében EUROFM Tagok.
A LEO szorosabb szakmai kapcsolatot fog ápolni az EUROFM-mel a jövőben. A cél a benchmarking kutatás kiterjesztése az EUROFM tagországokra a LEO támogatásával és az EUROFM vezetésével.
Az Egyebek napirendi pontban Vágó László röviden ismertette továbbá a 2023. november 24-ei LEO Jubileumi Nyílt Nap rendezvény részleteit. A 10 éves megalakulás Ünnepe a MÜPA-ban zajlott. Több, mint 100 vendég gyűlt össze. A 2013-as alakulás is itt történt, ez a tény külön aktualitást adott a Művészetek Palotájának, mint helyszínnek. A félnapos rendezvényen megszólaltak a Munkacsoportok Vezetői, Takács Katalin, HR, Pálfalvi Zsuzsa és Mikó Zoltán, ESG, Oláh Péter, Energetikai és Szij Csaba, Proptech Munkacsoportvezetők és Tagjaik az eredményekről és a tervekről. Nyitó előadást Bart Balázs Tiszteletbeli Alapító Tagunk tartott az FM iparág társadalomban elfoglalt szerepéről a jövőben, az utópisztikus változásokról, amiknek a közvetlen küszöbén állunk.
A 10 éves esemény ünnepi keretet adott az idei Szeretem a szakmám iskolai pályázatunk I., II. és III. helyezett csapatok díjátadójának, és az évente odaítélt LEO Kiválósági Díj átadásának is.
A Munkacsoportok Vezetői és az Elnökség Tagjai idén Schmidt József Tiszteletbeli Elnököt választották a szakma Kiválóságává a LEO fejlesztése területén szerzett érdemei elismeréseként.
A 10 éve a LEO Titkárságát vezető Istiván Rita Főtitkárt virágcsokorral köszöntötte az Elnökség.
A magas színvonalú szakmai programok után következett a születésnapi tortavágás és a kötetlen beszélgetésekkel tarkított büféebéd tombolával.
Az esemény teljes ideje alatt Pártoló Tagjaink a BWT Hungária, az LG Electronics Magyar Kft., a Power Charge International Zrt. és a Reflex-Winkelmann professzionális kiállítói standokkal várták a Vendégeket. Jelen volt szinte minden Alapító Tag, a Sajtó Képviselői, Partnerszervezetek Tisztségviselői is.
A közgyűlési jegyzőkönyvet a jegyzőkönyv hitelesítés után küldjük és tesszük elérhetővé a honlapon.
Minden Tagtársunknak és Partnereinknek békés, boldog Ünnepeket, jó pihenést és sikeres 2024. évet kívánunk!